A trendek irányítják a világot, nincs mese, az esküvők stílusát, dekorációit, kivitelezését is a divathullámok formálják. Egyre többen gondolkodnak abban, hogy életük legnagyobb pillanatát kettesben, megfelelően messze töltik, hogy valóban egymásra tudjanak hangolódni, megélni a közös döntést, kiélvezni minden percet az idegőrlő szervezés és a vendéglisták böngészése helyett. Sokfélék vagyunk, ki így, ki úgy; nekünk viszont minden esküvő fontos, így szentelünk ennek a “műfajnak” is egy bejegyzést.
Be kell vallanom sokszor érzem én is úgy, hogy le kéne innen pattanni pár hónapra, feltöltődni, idegen emberekkel lebzselni és megállítani az időt, legalább pár pillanatra. Több ismerősöm döntött már úgy, hogy ezt az utat választja, ki New Yorkba utazott, ki pedig az Őrségbe, egy faházba “menekült” a világ elől. A romantikus énem ilyenkor sikít egy flip-flopért, a kedvenc Lazaro menyasszonyi ruhámért és a fickómért egy homokos tengerparton, persze nem feltétlenül ebben a sorrendben. :)
Ismerve anyámat, ebből gyakorlatilag családi apokalipszis lenne, sőt; valódi, globális apokalipszis, de akkor is itt marad a dilemma.. Vajon tényleg kettőnk ünnepe lenne ez az egész nap, ünnepe a kompromisszumoknak, az együtt alakulásnak, a kibéküléseknek, a rengeteg munkának, amit egy kapcsolatba pakolunk, vagy ünnepe kell hogy legyen a családnak, a barátoknak és mindenkinek, aki hozzánk kapcsolódik?
Valószínűleg erre sem létezik egyetemleges válasz. Ha úgy érzed, süss meg egy csirkét és tedd egy kosárba pár üveg chardonnay mellé, rakj egy nagy tábortüzet a Rómain és öleld meg a fickódat egy nyári este; ha pedig úgy, hívj meg háromszáz embert és legyetek ketten a főszereplők! Talán pont ezt szeretem a munkámban, nincsenek átléphetetlen határok, sem előre megírt szabályrendszerek. Az esküvő pont arról szólhat, amiről ketten akarjátok. :)