Azt kell, hogy mondjam, lassan 13 év szakmai tapasztalattal, 5 év aktív esküvői dekorációs tervezéssel és kivitelezéssel az ember a hát mögött igen is ki tud merülni! Sokszor én is így érzem, viszont az ilyen pillanatok amik újra és újra visszatöltenek! Köszönöm, hogy hagytátok szárnyalni a fantáziámat és bizalmat szavaztatok nekem! Szuper érzés látni a boldogságot az arcotokon! Részese lehettem egy olyan pillanatnak ami őszinte, megismételhetetlen és örök! Nehéz is lenne most mit mondanom, sok boldogságot kívánok Ági és Gábor!
2013.07.15.
20:20
Írta: weddingfactory
8 óra munka 8 óra pihenés....
Hát ez a mostani bejegyzésben látható munkánkra nem igaz! :) Viszont annak a közel 40 óra alvás nélküli megfeszített munkának egyetlen percét sem bánom. Kata még tavaly keresett meg engem, hogy tervezzük meg és készítsük el az esküvői dekorációjukat. Konkrét elképzelése volt a színekkel kapcsolatban, plusz csavarként erre vártam már öt éve! Piros és türkiz! Áááááááááááááááááááááááááááááááááááá, kiáltottam fel, persze csak magamban, egy igazán vagány menyasszony! Izgatottan vártam, hogy elérkezzen a nap, minden jól alakult, leszámítva a kisebb-nagyobb viharokat, amik néha azt hittem, hogy a sátrat is lebontják a fejem fölül. Ez sajnos meghiúsította a kerti szertartást, de ennek ellenére is csodásan alakult Katáék nagy napja! Alig 6 óra megfeszített létrázás után felkerült a közel 200 darab lampion és esernyő, amit kifejezetten erre a napra rendeltünk külföldről. Az asztalokra türkiz abroszokat varrattunk és a megszokott székszoknyás megoldás helyett amerikai székeket rendeltünk. A grafikai anyagokon is a lampionok kapták a fő hangsúlyt. Mindent összevetve fantasztikusan éreztem magam és egyetlen percét sem hagytam volna ki, leszámítva az izomlázat amit még most is nyögök! :) Lássuk a képeket!
Szólj hozzá!
2013.07.03.
23:00
Írta: weddingfactory
Honolulu életérzés
Ismét egy izgalmas megbízást kaptunk! Teremtsünk egy igazi Hawaii party hangulatot egy balatoni hajón. A fantázia és az ötletelés azonnal beindult, hála kreatív ötleteinknek három napig gyártottuk a színes fűzéreket. :) Viszont megérte azt a pár vízholyagot és lelkes vagdosást, mert az eredmény önmagáért beszélt. A színes lámpák, fények, koktélok már csak hab voltak a tortán. Volt szerencsénk a bulin is részt venni és mondanom sem kell, hogy pár shot után, már a mi nyakunkban is ott termett egy Hawaii lánc és ráztuk hajnalig. :) de most beszéljenek helyettem a képek.
Aloha! :)
Szólj hozzá!
Címkék: esküvői dekoráció szabadteri dekoracio rendezveny dekoracio
2013.06.26.
07:33
Írta: weddingfactory
Csárda hangulat lampionokkal és tejeskancsóval
A mostanában oly divatos rusztikus, régies hangulatot idézte a következő esküvői dekoráció, amit szeretnék nektek megmutatni. Viszont, felhívnám minden kedves leendő menyasszonyom figyelmét, hogy bármennyire is vonzó ez a fajta stílus, nem feltétlenül biztos, hogy illeszkedik az adott helyszín hangulatához. Szombaton volt szerencsém egy igazán családias hangulatú esküvőt dekorálni egy halászcsárdában. Sok apró kiegészítőt, mezei virágokat, szódás és borosüvegeket használtunk, a kertben pedig világító lampionokkal fokoztuk a buli hangulatát. A grafikai anyagok is ebben a hangulatban készültek és igen, ismét sikerült valami maradandót alkotni nem csak a pár és a násznép számára, hanem az én örömömre is.
Ha nem vagytok biztosak abban, hogy milyen dekoráció illik a választott helyszínhez, vagy csak tanácsot szeretnétek, keressetek minket bizalommal. :)
Köszönet a grafikai anyagokért Andrejkának :)
Szólj hozzá!
Címkék: vintage grafika asztaldíszek szabadteri dekoracio egyedi eskuvői grafika
2013.06.24.
06:29
Írta: weddingfactory
Esküvő a Duna partján
A múlt héten Ráckevén dolgoztunk. Nagyon korán érkeztünk, mint általában még más munka is várt ránk szombaton. A nap nemrég kelt fel, a levegő párás és még kicsit hűvös volt. Nagyon örültem, amikor megláttam, hogy a parttól pár méterre van az étterem ahol díszítenünk kell. Gondolhatjátok, mint egy kisgyerek szaladtam le a stégre, hogy a felkelő nap utolsó sugarai mellett készíthessek pár képet a menyasszonyi csokorról.
A menyasszony kérésének megfelelően a csokor sárga és pink színű virágokból készült. Szezonálisan kapható nyári virágokat használtam, a mini napraforgó és craspedia pedig hihetetlenül mosolygossá varázsolták a csokrot.
Ilyen vidám reggelt kívánok csajok!
Szólj hozzá!
Címkék: esküvői dekoráció menyasszonyi csokor Csokrok
2013.06.18.
11:07
Írta: weddingfactory
Végre itt a nyár!
Ismét egy őrült hét áll mögöttünk! Kicsit el is maradtam a bejegyzésekkel, de most igyekszem behozni az elmaradást. :)
Holnaptól feldolgozom az elmúlt hetek képanyagát és szebbnél szebb csokrokkal és dekorációkkal örvendeztetlek meg benneteket. Indítsuk is ezt a napot ezzel a vidám, színes nyári menyasszonyi csokorral.
Igazi, eklektikus kavalkád, nyüszifüllel, kamillával, csipkebogyóval és mini-almával.. Hogy tetszik? :)
Szólj hozzá!
Címkék: esküvői dekoráció menyasszonyi csokor Csokrok
2013.06.10.
09:12
Írta: weddingfactory
Tavasz ihlette menyasszonyi csokor
Szeretem a tavaszt, mikor a természet újraéled, a virágok teljes arzenálját sorakoztatja fel. Különféle illatok, színek, formák ejtenek rabul, szinte nem is tudom, hogy mit használjak fel az adott kompozícióba. Kriszti kérésének eleget téve, a csokrába és a teljes esküvői dekorációba is ezeket a nemes és mezei virágokat használtuk. A sok szín és virág felhasználásának ellenére tökéletes harmónia született.
Íme az eredmény! :)
Szólj hozzá!
Címkék: esküvői dekoráció menyasszonyi csokor Csokrok dobocsokor
2013.06.05.
11:31
Írta: weddingfactory
Lila romantika!
A mai bejegyzében lila virágokból készített asztaldíszt és a hozzá tartozó menyasszonyi csokrot, valamint a gyűrűpárnát mutatom meg nektek.
Szólj hozzá!
Címkék: csokrok esküvői dekoráció menyasszonyi csokor eskuvoi gyuruparna
2013.06.04.
09:56
Írta: weddingfactory
Tüzes menyasszonyi csokor!
Tegnap láthattátok a hétvégi dekorációt, most megmutatom nektek a menyasszonyi csokrot. Dóri kérésére a csokor gloriózából és pünkösdi rózsából készült. Ha még nem ismernétek ezt a különleges kis virágot, akkor pár szóban bemutatnám. :)
A Gloriosa magyar elnevezése glorióza vagy kúszóliliom. Ez utóbbi nevét azért kapta, mert kacsokkal kapaszkodó kúszó növekedésű növény és régebben a Liliaceae (liliomfélék) családjába sorolták.Maga a Gloriosa nemzetség Afrika és Ázsia trópusi területein őshonos, továbbá megtelepedett Ausztrália egyes részein és a Csendes-óceáni szigeteken. A termesztett Gloriosa superba magyar elnevezése pompás glorióza vagy koronásliliom. Virágai 10-15 cm átmérőjűek, élénk színűek, melynek érdekesen álló szirmai leginkább koronára, vagy lángcsóvára emlékeztetnek.
Következzenek a képek! :)
Szólj hozzá!
Címkék: csokrok esküvői dekoráció menyasszonyi csokor pink menyasszonyi csokor
2013.06.03.
16:57
Írta: weddingfactory
Esküvői dekoráció Provence-i hangulatban!
Izgatottan vártam a hónap első munkáját, kicsit belekóstoltam - szó szerint - :) dél-franciaország romantikus és igéző hangulatába. A műhely illatozott a bazsalikomtól, oregánótol és rozmaringtól. A dekoráció hangulatát csak fokozták a mezei virágok és a sok apró kiegészítő, a teremben a színek tökéletes harmóniája született meg! Ha emlékeztek pár bejegyzésel ezelött bemutattunk nektek egy gyönyörű levendulás grafikát, amit Andi tervezett, Dóri és Sanyi nagy örömére, tökéletesen illet a kopott, rusztikus papírra nyomott romantikus menükártya és ültető a dekorációhoz. A közös munka nagyon egyszerűen ment, pontosan tudták, hogy mit szeretnének, persze kicsit összezavartam őket a türkiz abrosszal és még pár kreatív ötlettel, de az eredmény önmagáért beszélt!
Mielött azonban megmutatnám nektek a képeket, hadd osszam meg veletek Dóri levelét:
"Kedves Kriszti! A dekorációra egyszerűen nincsenek szavak, olyan lett, mint egy megelevenedett tündérmese! Köszönjük, hogy elhoztad nekünk a dél-francia nyarat ebbe az undok esős júniusba."
Még mindíg libabőrös vagyok! :) Sok boldogságot.
És az eredmény!
A grafikai tervezés és kivitelezés a WeddingFactory házi grafikusának, Andrejkának keze munkáját dícséri! :)